Idén rendhagyó módon két kezdő játékvezetőnek osztották ki az év újonc játékvezetője díjat, mivel a tavalyi évben a járványügyi helyzetnek köszönhetően ez sajnálatos módon elmaradt. Ebben a cikkben a 2021-es győztes Széplaki Attilával és a 2020-as győztes Szabó Richárddal ismerkedhettek meg.

Mesélnél kicsit magadról?

Attila: A labdarúgással nagyjából 44 éve vagyok kapcsolatban. 9-10 évesen kezdtem a Szegedi Postás serdülő csapatában, majd az ifiben folytattam. Sajnos az egyesület már nem létezik. Az élet úgy hozta, hogy Észak-Dunántúlra kerültem, ott a megyei I. osztályban a Lábatlan csapatában játszottam jobbszélsőként. Ez a 80-as évek közepén-végén történt. Volt szerencsém vendégjátékosként egy-egy felkészülési mérkőzésen a Dorog, illetve az akkor NB I.-es Tatabánya csapatában is játszanom. De maradtam a már említett csapatnál, hiszen ott voltak a csapattársaim, barátaim. A katonaság után inkább a tanulást választottam. Időnként focizgattam kispályás bajnokságokon. Az önvédelmi sport felé kacsingattam, Ju-Jitsuztam, elértem benne, amit lehetett. Ennek okán a személyvédelem felé fordultam. Az egyik kiemelt munkám a Real Madridhoz köthető, amikor is a magyar válogatott ellen játszottak barátságos mérkőzést Puskás Ferenc születésnapja alkalmából. Akkor még élt Puskás ” Öcsi”, volt szerencsém találkozni és kezet rázni vele. Megbízásaim között említhetem még a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát, Lothar Matthaust is. Az élet úgy hozta, hogy egy ideig a Diósgyőr tulajdonosi képviselője lettem azzal a megbízással, hogy hozzam fel a csapatot a kieső régióból. Ezt sikerült is megoldanom, a csapat feljött az Európa-liga-indulást érő  helyre. Budapesten amatőr szinten kergettem még a labdát egy ideig, aztán jött egy szerencsétlen ütközés a pályán, a bal térdemben elszakadt a térdszalagom. Felépülés után már csak kispályán játszottam. Nagyjából 4 évvel ezelőtt a sors úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt mintegy levezetőként a megyei IV. osztályban szereplő Kübekházához igazolnom. Csak cserejátékosként vállaltam a játékot a már említett sérülésem miatt. A mérkőzések alatt éreztem, hogy már nem megy úgy a játék, ahogyan elvárható lenne, és hozzá tudnék tenni a csapat jó teljesítményéhez, így elbúcsúztam a csapattól. Szeretném megköszönni Nacsa Árpád technikai vezetőnek a lehetőséget.

Ricsi: Gyerekkorom óta szeretem a focit.Játékvezetőnek 2020-ban, 16 évesen vizsgáztam le. Jelenleg Szegeden vagyok középiskolás.

Mennyire lepett meg, hogy te nyerted a díjat?

Attila: Egyáltalán nem számítottam rá. Nem tartottam magam a működésem során kiemelkedőnek. De ha már megkaptam, akkor itt szeretném elmondani, hogy ezt a díjat igazából a felkészítő oktatóim kapták. Áldozatos munkájuk köszön vissza benne. Gondolok itt a tanfolyamon oktatókra, de a szövetség vezetőire is, hiszen a mentorprogramot ők indították el. Tehát ez a díj az Ő munkájuk gyümölcse.

Ricsi: Nem számítottam rá, de nagyon örültem neki, hogy én kaptam ezt a díjat. Mindig is motivált voltam, ha valamibe belekezdtem. Ez így van a játékvezetéssel is, és a díj még több ösztönzést adott nekem.

Mi indított arra, hogy elvégezd a tanfolyamot?

Attila: Miután abbahagytam a labdarúgást, mindenképpen szerettem volna a sport közelében maradni. Szerencsém volt, mert éppen akkor indult egy kurzus, amire azonnal jelentkeztem is.

Ricsi: Korábban volt, illetve van is a családban játékvezető. Tőlük hallottam először a játékvezetésről. Amikor még fociztam, az egyik meccsünkön elég sokat foglalkoztam a játékvezetővel, és ő javasolta, hogy végezzem el a tanfolyamot.

Volt-e a vizsga előtt bármiféle véleményed a „sárgarigókról”?

Attila: A játékvezetőkről általában mindenkinek van véleménye, aki szereti ezt a sportot. Labdarúgóként soha nem véleményeztem a döntéseiket, nem voltak konfliktusaim. Nézőként, mondjuk egy válogatott mérkőzésen, természetesen megfelelő keretek között előfordult, hogy nem értettem egyet egy-egy ítélettel. Ettől függetlenül mindig azt a véleményt képviseltem, hogy szükség van rájuk, és az esetek döntő többségében remek munkát végeznek.

Ricsi: Nem nagyon volt róluk véleményem.

Milyenek voltak az első benyomások? Esetleg van-e valamilyen tanácsod a jövő újonc játékvezetőinek?

Attila: Nagyon érdekes az élet. Ugyanis az első vezetésem a vizsga után a szegedi Dózsa sportpályán volt, ahol annak idején labdarúgóként először léptem pályára a Szegedi Postás színeiben. Utánpótlás mérkőzést kaptam. Mentorom, Pióker Gábor volt az asszisztensem, akinek nagyon sokat köszönhetek, a fejlődésemet végig kísérte tanácsaival. Az első mérkőzésen ifj. Tóth Sándor személyében ellenőrt is kaptam, aki azóta már több alkalommal ellenőrzött. Soha nem fogom elfelejteni építő jellegű tanácsait, melyek nagyon sokat segítettek a továbbiakban. Hogy mit tanácsolnék a frissen vizsgázottaknak? Úgy érzem, még nagyon tanácsot nem adhatok, hiszen magam is csupán az út elején járok. Nincs még akkora tapasztalatom, hogy fejlődésüket segítő tanácsot tudnék adni, hiszen még én is tanácsot szoktam kérni egy mérkőzés előtt a rutinosabb kollégáktól. Talán azért mégis lenne egy: fogadják meg és hallgassák meg a régebben működő játékvezetők útmutatását, vegyenek részt minden továbbképző kurzuson, és forgassák továbbra is a szabálykönyvet, mert ez nem olyan tankönyv, amit a suli végeztével a sarokba dobhatunk.

Ricsi: Az első benyomások nagyon pozitívak voltak, tudtam, hogy egy nagyon jó közösségnek lehetek a tagja.

Milyen céljaid vannak a játékvezetéssel?

Attila: Ez egy remek kérdés. A korom és fizikai állapotom miatt eléggé beszűkül a válaszadás lehetősége. Én személy szerint már elértem a célom, maradhattam a labdarúgás közelében. Közelről láthatom ennek a csodálatos sportnak a küzdelmét, szépségét.

Ricsi: Szeretnék minél magasabb rangú mérkőzéseken részt venni.

Volt már balhésabb meccsed? Ha igen, mesélnél az egyikről?

Attila: Nem igazán volt ilyen esetem. Talán a legemlékezetesebb az első felnőtt mérkőzésem, a Gyálarét-Eperjes mérkőzés volt, ahol is 3 piros lapot kellett kiosztanom az Eperjes csapatának. Ebből kettőt erőszakos cselekedet miatt. Azt azért megjegyezném, hogy egyetlen játékvezető sem ad örömmel ilyen lapot.Nem voltam még olyan meccsen ahol balhé lett volna.

Ricsi: Nem voltam még olyan meccsen ahol balhé lett volna. Természetesen több olyan meccsem is volt, ahol érezhető volt a feszültség a meccs közben.

Van kedvenc csapatod?

Attila: A magyar válogatott mindenképpen nagy kedvencem. Nemzetközi szinten a Dortmund csapatát biztatom. Hazai csapatok közül régebben a Videoton játéka tetszett. Mára már sajnos ez eltűnt.Itt kitérnék arra, hogy ebben a tekintetben osztálytól függetlenül minden csapat, minden játékos, minden kispadon ülő tréner, technikai vezető és anonim segítő a pályákon, ha fogalmazhatok így, a kedvencem, és becsülöm, tiszteletem őket azért, hogy a pályára lépnek, küzdenek a jó eredmény elérése érdekében a sportszerűség határain belül, legyenek bár játékosok vagy a csapat körüli stábtagok.

Ricsi: Mórahalmon élek, és itt is fociztam. Volt pár alkalom, amikor még játékosként játszhattam az első számú csapatban, így nekik szurkolok.

Mennyire bírod a pálya mellől behallatszó hangokat? A legtöbb újonc játékvezető emiatt fejezi be idő előtt ezt a hivatást. Esetleg van nekik valami tanácsod ezzel kapcsolatban?

Attila: Ez elég összetett. Ugyanis a kispadról érkező gúnyos, sértő megjegyzések esetében a szabálykönyv szerint kell eljárni. Ezzel kapcsolatban az a tanácsom a frissen végzetteknek, hogy minden esetben tartsák be a szabályokat, szoros együttműködést kérjenek az egyes asszisztenstől, és megfelelően hozzanak döntést, fegyelmezzék és szankcionálják az ilyen viselkedést, az ugyanis nem a sportpályára való. Azt is javaslom, hogy utánpótlás mérkőzésen fokozottan tegyék ezt. Hiszen ha a fiatalok rossz példát látnak, akkor ezt viszik magukkal tovább.Ami a nézőtérről érkezik, az hozzátartozik a mérkőzés hangulatához. Nem kell figyelembe venni. A mérkőzésre kell összpontosítani.

Ricsi: Nem nagyon szoktam foglalkozni a pálya mellől vagy a pályáról érkező negatív megjegyzésekkel.Mérkőzés után a játékvezető és az asszisztensek átbeszélik a meccset. Azt tudom javasolni az újoncoknak, hogy azokat a tanácsokat fogadják meg, melyeket ilyenkor kapnak játékvezető-társaiktól. A kintről érkező kritikával nem szabad foglalkozni.

Van-e valami más hobbid? Esetleg focizol, vagy fociztál a játékvezetés előtt?

Attila: A hobbim maga a játékvezetés lett.

Ricsi: Korábban 11 évig fociztam, de ahogy elkezdtem a játékvezetést, úgy rövid időn belül abba is hagytam a versenyszerű focizást. Azóta csak hobbi szinten űzöm ezt a sportot.

A pályán mennyire vagy szigorú? Mennyire tűröd a játékosok és az edzők megjegyzéseit?

Attila: Ha a játékos mérkőzés közben folyamatosan kifejezi eltérő véleményét egy ítélettel kapcsolatban, általában egyszer kérem meg, hogy a labdarúgással foglalkozzon. Amennyiben jóindulatú intelmem süket fülekre talál, akkor a szabálykönyv szerint járok el, sárga lappal fegyelmezem a játékost, és közvetett szabadrúgással indítom újra a játékot, melyet természetesen az ellenfél végezhet el.A kispadon helyet foglalókkal kapcsolatban általában az egyes asszisztensre hagyatkozom. A mérkőzés előtti megbeszélésen mindig kitérek arra is, hogy mikor kérem, hogy jelezzen. Amit semmilyen körülmények között nem tűrök, az a durva, sértő, trágár megnyilvánulás. A szabálykönyv szerint alkalmazom a fegyelmezést.Itt azonban szeretnék kitérni arra, hogy a csapatok, a játékosok, az edzők, technikai vezetők felfokozott érzelmi állapotban vannak. Tehát az adrenalinszintjük magasan van. Minden esetben először szóban kell megpróbálni megoldani a problémát. Ha ez nem vezet eredményre, marad a fegyelmezés.

Ricsi: Azt gondolom, sokat fejlődtem a pályán a játékosokkal való kommunikációban.Nem szoktam feleslegesen játszani a főnököt a pályán, de persze ha kell, akkor rájuk szólok, és igyekszem megelőzni az ebből adódó esetleges további konfliktusokat.

Köszönöm szépen, hogy rendelkezésemre álltál. További sok sikert  játékvezetői pályafutásodhoz, és még sok hasonló vagy ennél is nagyobb elismerést kívánok!