2 év kihagyás után ismét volt Kasza Ferenc Emléktorna

Több évtizedes hagyományt folytatva, két év kényszerszünet után, 2022-ben ismét sikerült megrendezni a Csongrád-Csanád
megyei labdarúgó játékvezetők ‘Kasza Kupáját’.A sípmesterek Apátfalván mérték össze tudásukat kispályás fociban március 14-én. Ezúton is köszönet az apátfalvi önkormányzatnak és Szekeres Ferenc polgármester úrnak a Sportcsarnok rendelkezésre bocsátásáért.

Kasza Ferenc az országos keretnek az 1950-60-as években volt tagja, az aktív játékvezetést NB I-es kerettagként hagyta abba. Ezt követően országos ellenőr, majd az MLSZ JB oktatási bizottságának tagja, elnöke volt. A megyében JB elnöki teendőket látott el a 70-es évek közepétől, 1983. júliusi haláláig. Feri bácsi sokat tett megyénk játékvezetéséért, elnöksége alatt 11 fő volt tagja az országos keretnek. Az MLSZ JB-nél is köztiszteletben állt. Egyénisége, sajátos humora, a játékvezetés iránti alázata
mindenkit magával ragadott. Legsikeresebb „tanítványa” Pádár László FIFA játékvezető volt.
Idén először képviseltette magát a névadó családja is. Jelen voltak Kasza Ferenc unokái: Kasza Judit és Kasza Péter.

Szekeres Károly JB alelnök megnyitó szavainál 5 csapat várt focira éhesen a hosszú hétvége hétfő reggelén: Elsőáldozók,Újoncok, Kispályások, Nem Százasok, Elnökség és Országos

Klasszikus körmérkőzéses rendszerben zajlott a torna, így senki nem panaszkodhatott ‘nehezebb ágra’. Feltűnő volt a sporik lelkesedése és küzdőszelleme. A pandémia miatti két ‘kaszamentes’ év után mindenki bizonyítani akarta, hogy nem felejtett el focizni. Az azóta vizsgázottak pedig felvették a kesztyűt. Így izgalmas mérkőzéseken szép gólokat, látványos cseleket és védéseket, olykor kemény párharcokat láthattak kilátogatók. Az utolsó körben dőlt el csupán az elsőség kérdése.

A Kispályásoknak már egy döntetlen is elég lett volna a tornagyőzelemhez, míg ellenfelüknek mindenképpen nyerni kellett. Leginkább a remek kezdésnek (7. másodperces gól), valamint masszív védekezésének köszönhetően végül az Elnökség és Országos csapata diadalmaskodott. Címvédés történt tehát! Ez a legritkább
esetben fordult elő eddig a kupa történetében! Ugyanakkor minden csapat játékosai dicséretet érdemelnek kiváló sportteljesítményükért! Olykor csak nüanszok döntöttek egy mérkőzés kimeneteléről, ezt jól jelzi, hogy egy csapat sem maradt pont nélkül. Valamennyi résztvevő kellemesen elfáradva hallgatta az eredményhirdetést, majd közösen oltották éhségüket és szomjukat a
helyi csárdában a Játékvezetői Bizottság jóvoltából.

A 2022. évi Kasza Ferenc Emléktorna végeredménye:

5. Elsőáldozók

4. Újoncok

3. Nem Százasok

2. Kispályások

1. Elnökség és Országos (Vereska Mátyás, Kakuk Szabolcs, Gargya Balázs, Juhász Szabolcs, Csöngető Endre, ifj. Kormányos Gábor, Virág András, Dobai János, Borbás Bottyán -csapatkapitány-; csapatvezetők: Szekeres Károly, Bálint Zsolt)

A torna különdíjasai:
Gólkirály: Virág Barnabás (Elnökség és Országos)
Legjobb kapus: Nagy Krisztián (Nem Százasok)
Legjobb játékos: Ördögh Márton (Újoncok)

Az emléklapok és díjak átadásában segédkeztek néhai Kasza Ferenc unokái is. Folytatás 2023-ban.