Játékvezetői válogatott mérkőzés – beharangozó

Hosszú évek, talán már évtizedek hagyománya, hogy Csongrád-Csanád megye és Bács-Kiskun megye játékvezető válogatottja minden évben megküzd egymással nagypályás fociban. Tavasszal, Csongrád – Csanád megyei, ősszel Bács-Kiskun megyei rendezéssel.

A járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon legutóbb 2019-ben mérkőztek meg a sporik, akkor Csongrád – Csanád megye történelmi sikert aratva 2-1 re legyőzte a szomszédos megye sporttársait, majd 2019 októberében Bács-Kiskun visszavágott, 4-1-gyel küldte haza a Csongrád-Csanád megyei sporikat.

Ezeken a találkozókon az eredmény másodlagos, a főszerepet mindig a baráti beszélgetések, a jókedv és a kellemes vacsora játssza. 

Idén tavasszal, egy gyors telefonbeszélgetés után Holczimmer Andor és Kalmár László megyei elnökök megtalálták a megfelelő dátumot, hogy ismét megmérkőzzön egymással a két megye játékvezetői válogatottja.


Dátum, időpont: 2021.04.28 18:00
Helyszín: 6782 Mórahalom Móradomb körút 20-22, Mórahalmi sportcentrum.

Mindenkit szurkolót sok szeretettel várunk!