A SZEGEDI MÉDIA CÉLKERESZTJÉBEN A SÍPMESTER FESZTIVÁL

„Kiéhezett már a Sípmester Fesztiválra a játékvezető társadalom.” Többek között erről is beszélt Kalmár László, a Csongrád-Csanád megyei Játékvezetői Bizottság elnöke a Szeged Televízió Aréna című sportműsorában.

A stúdióbeszélgetés alkalmával arra is kitértek a 2023-as fesztivál szervezői, hogy Szeged először rendez egy akkora volumenű rendezvényt, amin mintegy 400 játékvezető vesz majd részt. A bronz, illetve a döntő mérkőzés előtt már hagyomány, hogy gálamérkőzéssel zárják a szervezők a patinás eseményt, ez idén sem lesz másképp. De, hogy pontosan kik is fogják alkotni a Szeged neves sportolói csapatát, arról is kaphattak egy kis ízelítőt a nézők.

Szakmai berkeken belül szokás mondani, hogy akkor működött jól egy játékvezető, ha a mérkőzés után nem róla beszélnek. Ebben az esetben nemhogy utána, de már a mérkőzés – a Sípmester Fesztivál – előtt a játékvezetőkről beszél mindenki. Talán nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy ezt most az érintettek sem bánják. Szeged először ad otthont a rangos eseménynek, aminek keretében a 19 megye és Budapest játékvezetői mérkőznek meg egymással két napon keresztül. A kispályás mérkőzéseknek pedig nem más ad otthont, mint a több mint 8 ezer fő befogadására alkalmas Pick Aréna. De mielőtt eljutnánk addig, hogy végre az ország játékvezetői kibújhassanak a szerepükből és egymás ellen focizhassanak, nem árt erre felhívni a városlakók figyelmét. Elvégre mégis egy évben egyszer adatik meg az, hogy ennyi sípmester egy helyen tömörüljön, és az egész évben a pályákon látott technikai és taktikai tudást hasznosítva most ők maguk mutathassák meg, mire képesek.

Kalmár László és Vereska Mátyás a Szeged TV stúdiójában

A Szeged Televízió Aréna című sportműsorában Szilágyi Dóra vendége volt Kalmár László, a Csongrád-Csanád Megyei Játékvezetői Bizottság elnöke, valamint Vereska Mátyás, a 2023-as Sípmester Fesztivál Szervezőbizottságának vezetője. Már lassan másfél hete, hogy véget ért a világbajnokság, de a sportvilágot még mindig lázban tartja a feledhetetlen döntő. A beszélgetés elején Kalmár László elmonda, hogy voltak kifejezetten jó játékvezetői teljesítmények a VB alatt, Vereska Mátyás pedig megnyugtatott mindenkit, hogy ugyan egy játékvezetőnek mindig semlegesnek kell maradnia a pályán, de ilyen esetben ők is lehetnek elfogultak, Mátyás az Argentinoknak szurkolt. Egy laikus számára felmerül a kérdés, hogy egyáltalán valaki miért adja a fejét játékvezetésre, mi viszi őt arra, hogy hétről-hétre a kritikák sortüzének tegye ki magát. Lacit mindig is vonzotta ez a szerepkör, és míg az elején szenvedélyként, ma már szerelemként tekint erre a hivatásra, ezt jól mutatja az is, hogy már 31 éve működik ebben a szakmában. Az élmények és a barátságok mellett az apró sikerek, egy-egy jó döntés vagy az, ha mérkőzés végén mindkét csapat megköszöni a játékvezető működését, az is felemelő tud lenni, ezt már Mátyás tette hozzá. A beszélgetés során arra is választ kaptunk, hogy egymásról szakmailag hogyan vélekednek a meghívott vendégek. Miután kiderült, hogy Matyit következetesnek, illetve Lacit szigorú játékvezetőnek tartják, kifejtették azt is, hogy a Sípmester Fesztivál hogyan indult és most milyen lebonyolítás szerint rendezik meg.

Mátyás szerint hiába beszélünk egy kollegiális és összességében baráti hangulatú tornáról, a pályán ez már nem mindig érződik, mivel mindenki a győzelemre hajt, ez pedig kiélezett meccseket hoz magával, főleg a vasárnapi helyosztókon.

A kívülállók számára talán nem egyértelmű; ha a játékvezetők foczinak, akkor vajon ki vezeti a meccseket? A válasz egyszerű: minden megye delegál 1-1 játékvezetőt a tornára, akik most kollégáiknak fognak „dirigálni”.

A Csongrád-Csanád megyei válogatott a Tisza csoportba került, ami azt jelenti, hogy Zala, Vas, Békés és Heves megye játékvezetőivel kell megmérkőznie a szombati napon. Mátyás szerint mivel a covid miatt kétszer is el kellett halasztani a tornát, így kiszámíthatatlan, hogy az ellenfelek milyen játékerőt képviselnek, így azt is nehéz lenne megmondani, hogy a rendező megyének milyen esélyei vannak a tornán.

A bronzmérkőzés, valamint a döntő előtt – a szokásoknak megfelelően – egy gálamérkőzés színesíti a programot. Néhány résztvevőre most fény is derült: Szeged neves sportolói csapatát fogja erősíteni többek között a volt válogatott kézilabdázó Vadkerti Attila, a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet szerző kenus Vajda Attila, a válogatott kosaras Kiss Zsolt, illetve a BEK-győztes vízilabdázó és ma már szakkommentátorként is hallható Szabó Zoltán. Lesznek még többen is, de azt – egyelőre – még homály fedi. Kalmár László zárásként azt emelete ki, hogy a játékvezető társadalom már kiéhezett erre az eseményre, és biztos benne, hogy nagyon sok játékvezető várja már a január 7-ét, amikor is elrajtol a 16. Sípmester Fesztivál Szegeden.

Ha lemaradtál volna a beszélgetésről, akkor itt visszanézheted!

Forrás: Szeged TV

Nemcsak a televízió volt kíváncsi arra, hogy mi fog történni január 7-én és 8-án a Pick Arénában, hanem a Rádió88 is. Szeged egyik leghallgatottabb rádiójában, a Sportmixben Balázs István kérdezte Kalmár Lászlót a torna részleteiről.

Hallgasd meg ezt is!