Tizennyolcadik helyen végzett válogatottunk

A Budapesten megrendezett XV. Sípmester Fesztiválon 18. helyen zárt a megyei játékvezető válogatott.

A szombati eredmények után a helyezés szépítése volt a cél válogatottunk számára, melyért a helyosztók első mérkőzésén sikerült is tenni csapatunknak. Komárom-Esztergom megye csapatával játszottuk a nap első találkozóját, ahol egy igazán küzdelmes és kiélezett mérkőzésen 1-0-ra nyertünk, így elkerültük azt, hogy kérdés legyen akár az utolsó helyen is végezhetünk.

Fotó forrása: Daru Andrea

A 17. helyért Veszprém megye legjobbjaival csapott össze a válogatott, mely messze a leggólgazdagabb mérkőzésünk lett. Végig szoros és kiegyenlített mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel, a játékidő feléig 2-2-es döntetlenen álltuk, ekkor igyekeztünk megtenni mindent a győzelemért, így a „vészkapusos” játékot is bevállaltuk, mely sajnos nem nekünk kedvezett, végül 4-3-ra alulmaradtunk ellenfelünkkel szemben, így a 18. helyen zártuk a jubileumi XV. Sípmester Fesztivált.

Az eredménytől eltekintve ki kell emelni azt a küzdőszellemet ami a csapatot jellemezte, illetve azt ami az egész esemény lényegét jelentette: csapatot alkotni, ismertségeket, barátokat szerezni. Csongrád megyét egy közel 10 fős szurkolótábor is elkísérte, mely mutatja komoly összetartás van a megyei játékvezetők között is. Nagyszerű hangulatot teremtettek csapatunknak, ezt ezúton is köszönjük.

Köszönjük még továbbá a Budapesti Labdarúgó Szövetségnek az esemény megszervezését, a magas színvonalú felkészültséget és profi hozzáállást.

Reméljük jövőre, hazai környezetben sikerült egy sokkal jobb helyezést elérni, hiszen

a 2021-es XVI. Sípmester Fesztivál házigazdája Csongrád megye lesz.


Ha kedvet kaptál, és szeretnéd magad kipróbálni játékvezetőként, jelentkezz a januárban induló tanfolyamunkra! További részletek: http://jatekvezetoleszek.hu

Indexkép forrása: Daru Andrea

Megosztom a Facebookon: