Továbbképzési napot tartottunk!

2020. október 27-én Csongrád-Csanád megyében összevont továbbképzésen vettek részt a játékvezetők, ahol a szakmaiság mellett a higiéniai óvintézkedések játszották a főszerepet.

Mivel a Belvedere Palotában tartott gyűlés zárt oktatóteremben került megtartásra, ezért az elnökség úgy döntött, hogy csak a játékvezetők felét, azaz a szentesi, hódmezővásárhelyi csoport, illetve a szegedi csoport azon tagjainak kellett megjelennie, akik vezetékneve A-K betűvel kezdődik. Természetesen a makói csoport és a szegedi csoport másik fele sem lett volna elfejtve.

Eredetileg November 17-én lett volna megtartva a továbbképzési program, de a koronavírus felgyorsult terjedése miatt a továbbképzés elmaradt. A csongradjb oktatási felületére a prezentációs anyag feltöltésre került, így minden regisztrált játékvezetőnk elérheti.

A kisebb létszámnak köszönhetően a termet sikerült úgy berendezni, hogy a székek, amelyeken helyet foglaltak a sporik legalább másfél méteres távolságban legyenek egymástól. A bejáratban alkoholos kézfertőtlentő lett kihelyezve, aminek használata mindenki számára kötelező volt, úgy mint a maszk viselése is az egész továbbképzés alatt, a koronavírus járvány megelőzése végett.

A program Borbás Bottyán megyei instruktor előadásával kezdődött, ami talán a legbonyolultabb és legnehezebben elbírálható, a nyáron ismét több pontban változott kezezés szabálytalanságról szólt. Először a prezentáció segítségével átbeszélték az elméleti részét, majd ezután az UEFA DVD segítségével a gyakorlatiasság kedvéért videókkal lett tarkítva az előadás és interaktív módon kielemzésre is került.

Pár nappal a gyűlés előtt ,,házi feladatot” kaptak a megyei instruktoroktól, az egyedi Moodle rendszeren keresztül, ahol 10 UEFA klipről kellett dönteniük az ítélkezésről, és a fegyelmezésről. Ezeket az eseteket is átbeszélték, Borbás Bottyán jóvoltából megtudták a résztvetők a helyes megoldásokat, az UEFA iránymutatását.

Az összevonást Szekeres Károly alelnök úr folytatta, az új ellenőrzési táblázatát mutatta be, jelezve, hogy fokozottan figyeli az ellenőrzéseket és a szezon végi feljutás igenis komoly szakmai szempontok alapján történik meg.

Végezetül Kalmár László elnök úr zárta az összejövetelt, aki megköszönte ebben a nehéz helyzetben a lelkes és kitartó munkáját a játékvezetőknek. Nagy örömünkre szolgált, hogy megjelentek köztünk újonc játékvezetők is, akiket az elnök úr külön köszöntött és pár szóval be is mutatkoztak nekünk. Mindenki nevében elmondható, hogy sikerekben és élményekben gazdag, sérülésmentes pályafutást kívánunk nekik!

Jó egészséget mindenkinek!

Vigyázzunk egymásra!