Játékvezetőink testközelből V.

Sorozatunk következő interjúalanya a 2019-es év legjobb Csongrád megyei játékvezetője. A vásárhelyi csoport oszlopos tagját kaptuk mikrofonvégre.

Kiss Richárd – Megye I.

Nagyon köszi, Ricsi, hogy szentelsz ránk pár percet az értékes idődből. Tudjuk, hogy nagyon elfoglalt vagy. Oszd meg, kérlek az olvasóinkkal, mivel foglalkozol pontosan!

A hódmezővásárhelyi sportlétesítmények üzemeltetési vezetője vagyok. Ez önmagában is egy sok időt igénybe vevő tevékenység, és akkor ott van még a játékvezetés és a család.

Mit lehet rólad tudni? Hol születtél? Mennyi idős vagy?

Február 19-én leszek 40 éves. Szolnok megyében, Kunhegyesen születtem, majd 32 éves koromig Kenderesen éltem. 8 éve költöztem Vásárhelyre.

Hogy’ került képbe a játékvezetés? Mióta állsz a sötét oldalon?

6 éve, 2014 tavaszán vizsgáztam. Apósom, valamint azóta az egyik legjobb barátommá avanzsálódott, nem mellékesen kollégám, Barta Norbi unszolására vágtam bele. Először nem nagyon érdekelt a dolog, de annyit „jártak a nyakamra”, hogy beadtam a derekam. (nevet)

Megbántad?

Egyáltalán nem! Nagyon sokat kaptam a játékvezetéstől. Emberileg is sokat fejlődtem, és a kapcsolati tőkém is kibővült.

Nem unod még ezt a „sztárságot”? Mostanában több cikket is olvashattunk veled kapcsolatban.

Nem hinném, hogy „sztár” lettem. Bár tény, hogy mostanában elég sok felületen megjelent rólam cikk, valamint az utcán is sokan megállítanak és gratulálnak. De ugye minden csoda 3 napig tart. Ettől függetlenül – természetesen – ez egy jó eső érzés.

Mennyire lepett meg az Év játékvezetője díj? Számítottál rá? Ad valami plusz lökést a későbbiekre?

Meglepett, hogy engem választottak, és bár mondhatni tényleg nem volt rossz évem, nálam más volt a favorit. Ennek ellenére nagyon jól esett, és büszke vagyok rá. Egyértelmű, hogy egy ilyen díj plusz lökést ad, de nem tehet elbizakodottá. Ahogy eddig is, ezután is ugyanolyan alázattal fogok a játéktérre kimenni minden meccsemen, és próbálom a legjobb tudásom szerint levezetni az adott mérkőzést.

Egy korábban adott interjúban azt mondtad, hogy már azt is szép eredménynek fogod tekinteni, ha 10-20 évet működhetsz a szakmában.Igen, ezt arra értettem, hogy valóban nagyon büszkévé tesz ez a díj, és nem lenne baj, ha lehetne még hasonlóban részem, de az ember ezt nem azért csinálja, hogy címeket nyerjen, hanem mert imádja a futballt, a játékvezetést és az azt körülvevő közeget. 

Evezzünk vissza a pálya környékére! Van olyan kedves emléked a zöld gyep környékéről, amit szívesen megosztanál velünk?

Ilyet kifejezetten nem tudok mondani. Egy jól sikerült mérkőzés mindig kedves emlék, szerencsére – és remélem, nem hangzik nagyképűen – volt benne részem mostanában.

Volt- már balhés meccsed? Ha igen, ki tudsz-e emelni egyet?

Egy balhés meccsen voltam, de azt nem én vezettem. Azt nem írom le, hol, gondolom nem nehéz kitalálni. (nevet)

Mivel foglalkozol szabadidődben?

Szeretek horgászni, de a család, a munka és a játékvezetés mellett évek óta nem jutottam ki. Nincs szabadidőm! (nevet)

Mesélsz kicsit a családodról?

Van egy csodálatos feleségem, aki rengeteg áldozatot hoz azért, hogy én mérkőzésekre járhassak, és van 4 gyönyörű gyermekem.

Kedvenc magyar és külföldi csapatod?

A Debrecen és az AC Milan.

Ha jók az információim, nemrég voltál is Milánóban, hogy megtekintsd a Rossonerit.

Igen, jól tudod, volt szerencsém kilátogatni a Milan-Verona meccsre. Sajnos x lett a vége, de felejthetetlen élmény marad.

Szeretnél a milánói derbiről beszélni? (Inter-Milan 4-2)

A választ csak 18 éven felülieknek ajánljuk. Maradjunk annyiban, hogy nem volt őszinte Ricsi mosolya.Most a szerencsésebb, de összességében a jobb csapat győzött

Van kedvenc futballistád?

Nincs kedvenc játékosom. De, ha egyet mindenképp mondanom kell, akkor Pirlo volt.

Játékvezető?

Collina. Őrült egy alak.

Mit tanácsolsz a fiatal kollégáknak?

Nem hinném, hogy az én tanácsaimra lenne szükségük! (nevet) Viccet félretéve, legyenek céljaik, merjenek nagyot álmodni, mert Övéké a jövő. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét 20 évvel, már 20 éve játékvezető lennék.

Most hétvégén lesz a tavaszi felkészülésetek. Miből áll a program?

Szombat reggel Vásárhelyen fizikai teszttel kezdünk, majd elfogyasztunk egy kellemes ebédet, délután pedig elméleti képzésen veszünk részt, azt követően pedig szabályismereti tesztet írunk.

Sikerülni fog?

Természetesen!

Nagyon köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál! Mi is gratulálunk az Év játékvezetője díjhoz, és további sikeres pályafutást kívánunk!