Foci, jókedv, közös meccsnézés; Bács – Csongrád játékvezetői gálamérkőzés

A hagyományoknak megfelelően idén ősszel, október 10-én is összecsapott Bács és Csongrád megye játékvezetői válogatottja. A hazaiak Soltvadkerten látták vendégül a csongrádiakat, ahol izgalmas, baráti hangulatú mérkőzést játszottak a felek – kezdetben szakadó esőben. A pirosban játszó hazaiaknak volt miért visszavágni, ugyanis tavasszal – nem kis meglepetésre – hosszú idő után tudtak nyerni a kék-feketék. Puhatolózással kezdődött a mérkőzés, meddő mezőnyfölényben játszott Bács megye, a vendég csapat jól tartotta magát, míg nem egy védelmi megingást kihasználva vezetést szereztek a hazaiak. Mezőnyben egyenrangú ellenfélnek bizonyult Csongrád megye, azonban az újabb kihagyásokat kihasználva növelte előnyét, és magabiztos vezetésre tett szert a jobb erőkből álló hazai csapat. Szépítésre még futotta a vendégek részéről egy nem mindennapi találattal, így kialakítva a 4-1-es végeredményt. Ezeken a találkozókon az eredmény mindig másodlagos, a főszerepet mindig a baráti beszélgetések, a jókedv és a kellemes vacsora játssza. 

A mérkőzést követően Holczimmer Andor és Kalmár László megyei elnökök köszöntötték a csapatokat, ezt követően egy remek ételt fogyaszthattak el a játékvezetők. Az edzőmérkőzés napján került megrendezésre a magyar felnőtt válogatott horvátok elleni megmérettetése, melyet a csapatok közösen tekintettek meg a klubházban. Az esemény most is elérte célját, nagyszerű hangulatban tölthettek el a sporik közel egy fél napot. A két elnök jövőbeni reményét fejezti ki, miszerint ez a nagyszerű kapcsolat és a hagyományos mérkőzések még hosszú-hosszú évekig a játékvezetők életét képezik majd.

A hangulatot és vidám arcokat elnézve, ehhez nem férhet kétség. A vendégek szakvezetője, Fülöp Zoltán külön megköszönte a maroknyi szurkolótáboruknak a bíztatást, akik idegenbe is elkísérték a csapatot.  

Bács-Kiskun megye – Csongrád megye

4:1 (2:0)

Soltvadkert, 20 néző Vezette: Topálszki Sz. – Molnár A.; Katona Gy. (Kitűnően)

Gólszerzők: Fehérvári P. (2); Borsos T.; Bata A. ill. Szöllősi F.

Bács-Kiskun megye:

Váczi L. – Tóth R.; Béleczki L.; Polyák A.; Bacsi L. – Borbényi B.; Holczimmer T.; Lakatos L. M.; Fehérvári P. – Borsos T.; Bata A. Játszottak még: Csire R.; Bíber T.

Vezetők: Holczimmer Andor JB Elnök, Berger József csapatvezető

Csongrád megye:

Szabó L. – Kakuk Sz.; Tihanyi G.; Takács J.; Soós I. – Dimovics J.; Savanya B. – Barta N.; Migh T.; Maurer J. – Szöllősi F. Játszottak még: Hideg B; Bálint D.; Gargya B.; Borbás B.; Jáger I. 

Vezetők: Kalmár László JB Elnök, Fülöp Zoltán szövetségi kapitány, Fodor Lajos tecnikai vezető

Ha kedvet kaptál, és szeretnéd magad kipróbálni játékvezetőként, jelentkezz a januárban induló tanfolyamunkra!

További részletek: www.jatekvezetoleszek.hu