A mindennapi hősök köztünk élnek. – Interjú Brezovai Zoltánnal és Vincze Balázzsal

A jelen helyzetre való tekintettel, Játékvezetőink testközelből sorozatunk e havi interjúját kilométerekre egymástól, az online térben készítettük el, két olyan játékvezetővel, akik a mindennapok hőseiként segítik bajba került embertársainkat.

Bemelegítésként, kérlek, meséljetek magatokról és a hivatásotok kezdetéről!

Zoli: Szentesen születtem, de Csongrádhoz és Szenteshez egyaránt kötődöm. Nemsokára töltöm a harmincat. Nem kifejezetten régóta dolgozom mentőápolóként. Tavaly októberben kezdtem el az egy hónapos alapképzést, és sikeres vizsga után állhattam állományba, kezdetben Csongrádon, majd a szentesi mentősállomány tagjaként, ahol jó környezetben, családias légkörben végezhetem hivatásomat. 

Balázs: 22 éves vagyok, Szegeden születtem. Tanulmányaim elvégeztével Angliában étteremben és pizzériában dolgoztam. Gyerekkori álmom volt, hogy mentőn dolgozzak valamilyen formában. Mivel a családban van más egészségügyi dolgozó is, így az alapok mindig is megvoltak ahhoz, hogy ez az álom beteljesüljön. Középiskolában sokat gondolkoztam azon, hogy az életmentés mely területe lenne számomra a legalkalmasabb, de végül mindig akkor „dobbant” meg a szívem, amikor egy mentő szirénázott el mellettem. Mindezek mellett sajnos nagyszüleim súlyos betegségben szenvedtek, ezért sokszor járt nálunk a mentő, és mindig is hálás voltam azért a gyors és szakszerű segítségért, amit nyújtottak, így én is vissza szerettem volna adni ebből, amennyit csak tudok.

Sajnos napjainkban nem tudtok a pályán bizonyítani, viszont kollégáitokkal együtt emberfeletti munkát végeztek. Hogyan élitek meg a mostani mindennapokat?

Zoli: Sok emberrel vagyok napi kapcsolatban, persze szigorúan a korlátozások betartása mellett. Nehéz ahhoz hozzászokni, hogy a személyes kapcsolatok, találkozók minimálisra szűkültek, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy van munkám, mely során embereken segíthetek! Ez a hivatás örömet okoz, segíteni másokon a legfontosabb! Ebben a helyzetben pedig főleg! Szabadnapjaimon több időt tudok tölteni a családdal, leginkább a párommal. 

Balázs: Egészen nagy szemléletváltást idézett elő a jelenlegi szituáció, melynek összességében pozitív hatása van. Az esetszám nem növekedett meg jelentősen a helyzethez képest, bár együttesen véve több helyen kell részt vennünk és besegítenünk, mivel a 65 év feletti kollégák kiestek erre az időszakra. Ebben a szakmában mindig vannak jobb és rosszabb napok, próbálom úgy felfogni, hogy ez az időszak, ha most nem is a legjobb, de lejtő után mindig jön az emelkedő, és gyorsan kilábalunk ebből a helyzetből. Mindemellett természetesen szakítok időt a kikapcsolódásra és a tanulásra is. 

Mit csinálsz szabadidődben?

Zoli: Nem rendelkezem kifejezetten sok szabadidővel. A munkámon kívül úszó edzőként is tevékenykedtem a Csongrádi Poseidon Úszóegyesületnél. A fennmaradó időben a vészhelyzet előtt a hobbimnak, a táncnak hódoltam a Csongrádi Alföld Néptáncegyüttesében. Mindezek mellett szakmai továbbképzésem fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy iskolába járjak, a Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskolába, gyakorló mentőápoló esti tagozatára, ahol jelenleg remek digitális oktatás folyik, és mindent megtesznek a szakoktatók, hogy minél nagyobb tudást kapjuk most is.

Balázs: Habár a munka és a tanulás mellett nem sok szabadidőm van, de amikor csak időt tudok rá szakítani, előszeretettel találkozok a barátaimmal, eljárok szórakozni, illetve szeretem a PC játékokat is. Mindezek mellett aktív önkéntes vagyok a Magyar Vöröskeresztnél, ahol minden rendezvényen részt veszek, ahol csak tudok.

Mióta vagy játékvezető? Honnan jött az ötlet? 

Zoli: 2008-ban tettem játékvezetői vizsgát, és azóta is próbálok mindent megtenni, hogy szakmailag és fizikálisan is meg tudjak felelni az elvárásoknak. Több éven keresztül sikerült megmutatnom tudásomat NB 3-as szinten is. 

Balázs: 15 éves korom óta foglalkozom a játékvezetéssel. Gyerekkoromban mindig is szerettem rúgni a bőrt, és érdekelt, hogy mi lehet a kulisszák mögött. Sajnos sosem voltam jó játékos, ezért igazoltan nem is játszottam sehol. Középiskola elején láttam meg egy hirdetést, hogy játékvezetőt keresnek, és felkeltette az érdeklődésem. Adtam egy esélyt, hogy kipróbáljam magam a szakmában, amelyet – így utólag visszagondolva – nem bántam meg, ennek köszönhetően találtam meg a helyem a sportban. Nagyon sok jó élményem fűződik a játékvezetéshez, életre szóló barátságok alakultak ki ezáltal, és egy teljesen új világot ismertem meg ennek köszönhetően.

Biztos láttál már olyan dolgokat szolgálat közben, amit egy hétköznapi ember rémálmaiban sem szeretne. Hogyan tudjátok ezeket feldolgozni?

Zoli: Ez remek kérdés… Mivel kevés tapasztalattal rendelkezem e terén, ezért okosat nem tudok mondani, de amit biztosan tudok, hogy a mentős társadalom, a kollégák messzemenően tudnak segíteni benne. Én úgy gondolom, hogy hasonló szakma a mentősség és a játékvezetés, hiszen míg a pályán a szabályokat tartjuk be egy csapatként, addig egy vészhelyzetben egy csapatként dolgozunk, hogy segítsünk az embereken! Mindkettő hivatás és mindkettő nagyon jó hivatás!

Balázs: Ez teljesen személyfüggő, mindenkinek megvan, hogy egy adott eset után mi segít azt feldolgozni, de kétségkívül sokat segít ebben a család és barátok.

Balázsnak jutott még két kérdés, amire készségesen válaszolt.

Eddig a mentős szakmát hogyan tudtad összeegyeztetni a játékvezetéssel?

Balázs: Szerencsére elmondhatom, hogy nagyon előnyös helyzetben vagyok. A mentőszolgálatnál a beosztáskészítő odafigyel, hogy minél több hétvégi napon tudjak meccsre menni, továbbá a kollégák is készségesek, és cserélnek velem mérkőzés miatt, ha szükséges. A játékvezetés oldaláról pedig, amikor berendelnek, minden esetben próbálnak segíteni egy alternatív ötlet kidolgozásával. Viszont azt mindenképpen fontos kiemelnem, hogy habár a mérkőzés lemondása következményekkel jár, a munkám miatt sosem ért negatív kritika és büntetés, ami nagyon sokat jelent, és hálás is vagyok érte.

Kellett-e már a futballpályán is gyakorolnod a hivatásodhoz kapcsolódó ismereteidet?

Balázs: Természetesen! Aránylag sűrűn kapunk riasztást olyan esethez, ami valamilyen futballhoz kapcsolódó sérülés, de szerencsére ezek nagyrészt rövid gyógyulási idejű balesetek, amelyek után legkésőbb pár hét múlva újra beszámítható a játékos.

Kívánunk mindenkinek kitartást és jó egészséget! Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk a pályán!